A Patak Parti sztárvendége Kovács Kati


Kovács Kati Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, énekesnő, dalszövegíró, színésznő.

A hazai könnyűzene egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb hatású énekesnője. Közel hatvan év alatt önazonos, nyomot hagyó művészként vált a magyar kultúra részévé. Művészetét számos állami és szakmai kitüntetéssel ismerték el.

Egyike azon kevés magyar könnyűzenei előadóknak, akik nemzetközi hírnévre tettek szert. A világ 5 kontinensén, valamint Európa szinte minden országában adott koncertet. Külföldön 6 nyelven  11 országban, 80 kiadásban jelentek meg felvételi. Az „Év énekesének” választották többek között Angliában és Németországban is.

Zenei stílusát számos műfaj alakította, a rock, a beat és a pop zenétől kezdve, hangja a legnehezebb dzsessz, gospel, spirituálé, blues dalok sőt még az opera[9] eléneklésére is alkalmassá tette, de énekelt már magyar népzenét a Csík zenekar kíséretében, megzenésített verset Tóth Bálint költőtől, televíziós felkérésre pedig rapet, magyar nótát vagy operettet.[10] A zenei eredmények mellett sikereket ért el a dalszövegírásban és a filmművészetben is. Eddig több mint 20 filmben és színházi darabban szerepelt, valamint több tucat film betétdalát is ő énekli. Több mint hatvan dalának ő a szerzője.

Addig fogok énekelni, amíg élek és létezem.
– Kovács Kati[
Kovács Kati életében a normákat tisztelő és betartó, miközben éneklésében mindig a végső határokat feszegető művész. Tehetsége vitathatatlan, hangja egyedülálló. A szeretet szolgálója, miközben abszolút öntörvényű és mindig a maga útját járja. Igazi szabad lélek.
– Szegő András[5]


Scroll to Top