Oklevelünkkel Egyesületünk vezetősége köszönetét fejezi ki azoknak a tagjainak, rózsavölgyi lakótársainknak, támogatóinknak, fellépő művészeinknek, akik munkájukkal, lelkesedésükkel segítették, emelték rendezvényeink színvonalát, háttérmunkáját, lebonyolítását.
Az 1998-ban alapított Rózsavölgyért Oklevél eddigi tulajdonosai
1998
- Piroska József, Skripeczky Erzsébet- a gázvezeték károsultjainak képviseletéért
- Polgár Lajos- a kezdetek nélkülözhetetlen alapítójának
- Út Munkacsoport tagjai – a kétsávos út ellen küzdő civil összefogás megszervezéséért
1999
- Bottyán Marianna – festő, kiállításaink rendezéséért
- Csák József – magánénekes, Hegedűs Endre és Katalin – zongoraművészek, Hajdú zenekar - ajándék fellépéseikért
- Széll Péter – fotós, rendezvényeink megörökítéséért
2000
- Blum Júlia – műsoraink támogatásáért
- Czabán Dániel és Czabánné Tarnói Judit – a női torna vezetéséért
- Tolcsvay Béla – énekmondó, ajándék fellépéseiért
- Történelmi Lovastúra Egyesület – rendezvényeinken való részvételükért
2001
- Badics András – fény- és hang-technikus, szakmai segítségéért
- Balogh Árpádné, Kerekes Tamás és családja, László Árpádné – közösségi programjaink rendszeres segítéséért
- Esze Tamás, Jufra Abc, Budafoki Fúvósegylet- programjaink rendszeres támogatásáért
2002
- 10 éves évfordulónk alkalmával közel kétszázan kaptak emlékjelvényt,
- akik a tíz év alatt előadóink, vendégeink, támogatóink és segítőink voltak.
2003
- Fekete Márta – közművelődési referens, felszereléseink beszerzésében nyújtott segítségéért
- Gy. Kamarás Katalin – fazekas, Veres László – vállalkozó, AS jazz rock zenekar - közösségi programjaink rendszeres támogatásáért
- Szendrei Zsuzsanna – népdalénekes, ajándék fellépéseiért
2004
- Horváth Istvánné, Szilágyi Sándorné - közösségi programjaink rendszeres segítéséért
- Kecskeméti Rita – énekes, ajándék fellépéseiért
- Pázmándi Péter – környezetvédelmünk gondos ápolásáért
- Péter Ilona – az Antanténusz Alapítvány ajándékkészítési programjaiért
2005
- Erdélyi György – előadóművész – ajándék fellépéseiért
- Lizák Tiborné – a Nyugdíjas Klub tagjainak összefogásáért
- Madárdal Zenekar – a gyermek táncház lelkes vezetéséért
2006
- Ivanics Lajos, Ifj. Jurás László, – vállalkozók, Tatár Pékség, Szűcs Annamária programjaink rendszeres támogatásáért
- Vörös Lajos – közösségi programjaink rendszeres megörökítéséért
2007
- Benedek István – több éves vezetőségi munkájáért
- Primus Kft, Szendrei Antal – az egyesületi Völgy hírmondó rendszeres megjelentetéséért
- Garbóci László, Kelemen Eörs/Pytheas kiadó, Máté Ferenc – az Emlékek Rózsavölgyről c. kis helytörténeti füzet megálmodásáért, összeállításáért, megvalósításáért
2008
- Hegyi Ferenc - a felújításban végzett segítő munkájáért
- Marton Zsuzsa - több éves, rendezvényeinket segítő munkájáért
- Szaplonczay Irén - több éves, rendezvényeinket segítő munkájáért
- Veres Lászlóné - több éves vezetőségi, számvizsgáló bizottsági munkájáért
2009
- Bathó Lajos - a zongorafelújítási munkákban nyújtott segítségéért
- Pázmándi Péterné - többéves, rendezvényeinket rendszeresen segítő munkájáért
- Póth György - a felújítási, beszerzési munkák szállításában nyújtott segítségéért
- ifj. Szendrei Antal - a több éve megjelenő Völgy hírmondónk szerkesztésében nyújtott munkájáért
2010 Az esőmosta délután nem osztottunk oklevelet a jelölteknek, mert szerettük volna a völgylakók sokasága előtt köszönteni az arra érdemeseket. 2011-ben duplán pótoljuk.
2011
- Kiss Irén - a Nyugdíjas Klub közösségének, programjainek újraszervezéséért
- Hargittayné Dzsamba Rozália - az Otthon Segítünk Szolgálat több éves vezetéséért, az önkéntesek képzésének megszervezéséért
2010. február 23.
Állandó programok
| Családi torna |
| Hétfőnként 18 órától karbantartó tornát tart Czabán Dániel testnevelő |
| Baranta |
| Hétfőnként 19 órától tartja edzéseit Rakota László (06 30 2009 136) (tavasztól a kertben csütörtökön is) |
| Jóga |
| Kedden 19,15-től a hatha jóga elemeit gyakoroljuk Szerdánként 8,30-tól Beer Gyöngyi (06 30 959 4100) irányításával elmélkedhetünk |
| Meridián torna - Élj száz évet egészségesen! |
| Keddenként 15 órától, szerdánként 18,30tól Egészségmegőrző, immunerősítő "3-1-2" tornagyakorlatokat tanulhatnak az érdeklődők a hagyományos kínai orvoslás segítségével |
| Gyermek táncház, játszóház |
| Csütörtökönként 16,30-tól várja a játszóház - Gy. Kamarás Kata vezetésével- és a táncház - a Madárdal zenekar közreműködésével - a gyerekeket, családokat www.madardal.hu |
| Ping-pong |
| Csütörtökönként 18,15-től vidám labda-csaták a sport kedvelőinek |
| Nyugdíjas Klub |
| Minden hónap első keddjén (néha változik) 14 órakor találkoznak klubtagjaink Kiss Irén és Máté Ferenc vezetésével |
| Otthon Segítünk Szolgálat |
| Kisgyermekes családokat segít önkénteseivel Dzsamba Rozi (06 20 432 1531) csapata - forduljon hozzájuk bizalommal! |
| Kis kezek, nagy mesterek |
| Minden hónap utolsó keddjén a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola tanárai és tanulói tartanak "hangversenyfélét" gyermekeknek. Óvodások, kisiskolások ismerkedhetnek meg a hangversenyek hangulatával, a zene-élménnyel, Belejné Agócs Emília vezetésével. |
| Törpördög és Tinitündér Tánc-Tanoda |
| Hétfőn és szerdán 15,30-tól művészi torna balett elemekkel Perényi Nóra (06 20 586 98 18) iskolájával |
Rózsavölgy Egyesület
