Filmklub – KISAMERIKA


2016. január2 9-én, pénteken 19 órakor vetítésre kerül B. Révész László: KISAMERIKA (1976- 2004)  című dokumentumfilmje.
Kisamerikának hívták Ózdon azt a munkáskolóniát, amely  a 19.század végén a vasgyár szakmunkásainak épült 41 négyzetméteres komfort nélküli lakásokból. 1975-ben dokumentumfilm készült az ott lakók életéről. Akkor sem a film, sem a kohászati üzemekről készült szociológiai tanulmány nem kaphatott nyilvánosságot. A később megsemmisült kópia rekonstrukciójáról és a film majd harminc évvel későbbi bemutatójáról így vall az alkotó B. Révész László:
„1975-ben a Balázs Béla Stúdió vezetősége úgy döntött, hogy a KISAMERIKA c. produkciót nem kell sztenderdbe hozni, hanem a kétszalagos munkakópiát archiválják. Miután ezzel a döntéssel a produkciót befejezettnek  nyilvánították, én a gyártástól az összes kimaradást, negatívot és egyéb kellékanyagokat elkértem. Ezeket a dobozokat mindig magammal vittem, akárhányszor költöztem.
2004-ben. harminc év múltán kaptunk lehetőséget a Történelmi Film Alapítványtól, hogy próbáljuk meg rekonstruálni a filmet. Mivel az a bizonyos munkakópia egy BBS raktárba történő szennyvízbetörés során állítólag megsemmisült, egy fordított módszert találtunk ki. Összeragasztottuk az összes kimaradást és kivágást , ezeknek kiírtuk a lábszámait, és a negatívból csak azokat a részeket írattuk át, kis ráhagyással, immár elektronikára, amelyek nem szerepeltek ebben a lábszám jegyzékben, tehát abban kellett „rejlenie” a vágott film képanyagának. Egy óriási szerencsénk volt: ebben a kidobott halmazban megvolt egy ún. vetítési kevert hang, ami vezérhangként szolgált a rekonstrukcióban. Tehát a hanghoz kerestük a képet, nagyon sok mindent magunk megtaláltunk, de bizonyos riportokhoz jelnyelvi tolmácsot is igénybe kellett vennünk, aki szájmozgás alapján  leolvasott   „ vezérszavakat”, így tudtuk a hanghoz passzítani a képet. A zenére vágott montázsokra egyébként is emlékeztem, és így állt össze végül is az 1975-ös film, amihez előszót és utószót is forgattunk, megnézvén, hogy három évtized alatt mi változott Ózdon, a Kisamerika nevű településrészen.
A 2005-ös Kamera Hungária Televíziós fesztiválon a legjobb történelmi film díját kapta ez az anyag. Külön, nem várt elégtételül szolgált, hogy a zsűri elnöke, Ragályi Elemér bocsánatot kért a Balázs Béla Stúdió nevében a szerinte is elhibázott akkori döntésért.”
A vetítés után Nagy Ernő operatőr vezetésével beszélgetés a film rendezőjével,  B.Révész Lászlóval.

Belépő: 400,/fő

Helyszín: Rózsavölgyi Közösségi Ház, 1221 Ady Endre út 25.

www.rozsavolgyegyesulet.hu, info@rozsavolgyegyesulet.hu


Scroll to Top