2018. szeptember 17-én nyit a Rózsavölgyi Közösségi Ház

Kedves Barátaink, Tagtársaink és Lakótársaink! A Rózsavölgyi Közösségi Ház felújítása befejeződött, ezért szeptember 17-től szeretettel várunk mindenkit a megszépült Házba. A nyáron szünetelő – már nagyon várt – foglalkozások és programok folytatódnak a megszokott időpontokban. A folytatáshoz mindenkinek sok sikert, örömteli és élményekben gazdag tartalmas szórakozást kíván az Egyesület Vezetősége

2018. szeptember 17-én nyit a Rózsavölgyi Közösségi Ház Read More »

Medicantare Leánykar nyárköszöntő előadása

2018.06.16-án, szombaton 18 órára szeretettel várunk a Rózsavölgyi Közösségi Házba, ahol a Medicantare Leánykar lép fel. A kórus megszólaltja többek között Vivaldi Glóriájának néhány tételét, illetve hallhatók lesznek még Gershwin, Mendelssohn és Sáry László művek is. Az előadás meglepetést is tartogat, mivel a közönség is többször fog a kórussal együtt énekelni, az ún. „open singing” technikát alkalmazva. Ez azt

Medicantare Leánykar nyárköszöntő előadása Read More »

KERTI HANGVERSENY

2018. Június 8-án, pénteken 19 órától a Budafoki Mozart Ifjúsági Szimfonikus Zenekar nyáresti koncertjére hívunk minden zeneszerető tagtársunkat, barátunkat és lakótársunkat. Vezényel Horti Gábor

KERTI HANGVERSENY Read More »

Patak Parti

2018. május 26-án lesz egyesületünk legnagyobb rendezvénye, a Patak Parti, melyre szeretettel várunk minden szórakozni vágyó felnőttet és gyereket. A programokon a részvétel ingyenes.  Eső esetén a programok a Közösségi Házban lesznek megtartva. A program változtatás jogát fenntartjuk! 10.15 Zenés felvonulás A Budafoki Fúvósegylet, a Történelmi Lovastúra Egyesület, a Budafokos Baranta Csapat kíséretével. Találkozó: az

Patak Parti Read More »

Kiállítás megnyitás

2018. április 21-én, szombaton 17 órakor Csavlek András Munkácsy-díjas festőművész kiállításának megnyitója lesz, melyre szeretettel várunk minden festészetet szerető barátunkat, tagtársunkat és lakótársunkat. Helyszín: Rózsavölgyi Közösségi Ház, 1221 Budapest Ady Endre út 25.  Csavlek András a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1968-ban. Mestere: Kádár György. 1976-ban az egri Akvarell Biennálén nyert díjat, 1978-ban Munkácsy-díjat kapott. 1984-től

Kiállítás megnyitás Read More »

Rózsavölgyi Esték Eperjes Károllyal

Március 12-én, hétfőn 18.30 órakor kezdődő előadásra szeretettel várunk mindenkit! Előadó:Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész. Előadás címe: „Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.” (Shakespeare: Hamlet, III. felvonás, 1. szín.) Helyszín:Rózsavölgyi Közösségi Ház, 221 Budapest Ady Endre út 25. Belépő: 800 Ft/fő, diákoknak 500 Ft/fő  

Rózsavölgyi Esték Eperjes Károllyal Read More »

Ünnepi Hangverseny

Március 10. Szombat 18 óra Ünnepi Hangverseny 1848 tiszteletére. Közreműködik a Budafoki Mozart Ifjúsági Szimfonikus Zenekar. Vezényel Horti Gábor. Szeretettel várunk minden zeneszerető barátunkat, tagtársunkat és lakótársunkat

Ünnepi Hangverseny Read More »

NORDIC WALKING

Szerdánként, 18 órától találkozás a Közösségi Ház előtt. Vezeti Móger Judit 30 / 297 31 51 Kedves Érdeklődők! A NORDIC WALKING egy időre szünetel. Megértésüket köszönjük.

NORDIC WALKING Read More »

Scroll to Top