Filmklub – Szabad Györgyről


2016. október 14-én, pénteken újabb portréfilmet láthatunk, Nagy Ernő klubvezető ajánlatára.

A rendszerváltozás politikusai: Szabad György (dokumentumf.,1994) (TV-film) rendező B. Révész László

A vendégként is eljövő rendező szavai a politikus búcsúztatásakor:

…úgy hozta a sors, hogy a hetvenes évek derekán közösen elkészítettük egy ismeretter-
jesztő történelmi film forgatókönyvét Kossuth Lajos pályájáról. A film végül is nem
valósult meg: túl nagy ívű volt az elképzelés, sok külföldi helyszínnel is, erre pedig
a Magyar Televíziónak nem volt pénze. Az a néhány délután, amit a professzor
lakásán, dolgozószobájában, közös munkánkon dolgozva töltöttünk, számomra
emlékezetes maradt. Megismerhettem egy nagy tanár és tudós személyiségét,
következetes, mindig a kitűzött célra koncentráló munkamódszerét, ugyanakkor
a tényeket „felülről is” szemlélni tudó bölcs humorát. Ezért is örültem 1994-ben,
hogy megkaphattam a vele való együttműködés lehetőségét….(2015.szeptember)
Belépő: 400,-/fő
Rózsavölgyi Közösségi Ház, 1221 Ady Endre út 25.

Scroll to Top